
Szakmai anyagunk célja a technikai képzés és a kombinatív játékkészség elősegítése, oktatása. Ebből kifolyólag minden ehhez tartozó labdás és labda nélküli mozgás, passzok & átvételek és befejezések ehhez a szakmai anyaghoz tartozik. A továbbiakban ezeket mutatjuk be részletesebben.
Miért javasoljuk?
A kisebb csoportok kisebb területen játszanak. Ebből kifolyólag gyorsul a játék, rákényszerítve a játékosokat a gyorsabb döntéshozatalra, scannelésre, passzerősség- és pontosságra. Kisebb csoportok esetében ha az egyénre vetítjük le, többször ér labdába, gyorsabban kell reagálnia, ebből az következik, hogy a játékos fejlődési sebessége is nő. Továbbá másik előnye az, hogy az edző nagyobb figyelmet tud fordítani a játékosok kis csoportokban betöltött szerepére.
A döntéshozatali képességet lehet fejleszteni, sőt, kell is. Célunk ezzel az, hogy korosztályának megfelelően felkészítsük a helyzetek felismerésére és a helyes megoldására. Kialakulhat döntéshozatali szükség (helyzetfelismerés) már az 1v1 oktatása alatt is, de később a Kis Csoportos Játékrendszerek vagy a Kis Területen Végzett Játékrendszerek során is
A Scannelés az a képesség, amikor a játékos játék közben képes megfigyelni környezetét, társai és ellenfelei mozgását, mozgásának irányát, üres területet, stb. Ezen készség elengedhetetlen tulajdonsága már a modern labdarúgónak. A mi feladatunk, hogy, ezt beépítsük a játékosok képzésébe úgy, hogy készségszinten, beidegződés szerűen scanneljenek, figyeljék a környezetüket.
A rondókat jó kiegészítésnek, vagy akár alap gyakorlatoknak tartjuk az edzésekben. Ezek segítségével effektíven tudja az edző képezni a játékosok sebességét, koordinációját, egyéni készségét is, különös tekintettel a passzok & átvételekre és a különböző labdás és labda nélküli mozgásokra. Két típusú rondót különböztetünk meg:
Ismétlésszám Rondó: Ezek azok a gyakorlatok, ahol a hangsúly a készségfejlesztésen van, ahol a játékos a passzok & átvételeket gyakorolhatja külső nyomás nélkül.
Pressure Rondó: A pressure rondók az előbbi csoporthoz képest egy következő szintet képviselnek. Ezt a típust akkor érdemes választanunk, amikor a játékosok technikaliag elég képzettek ahhoz, hogy nyomást (teljes, vagy kontrollált) helyezzünk rájuk. A pressure rondók menete általánosságban a következő: a játékoskeret egy csoportjának feladata a labda megtartása, míg egy kisebb csoport (esetenként akár egy játékos is) megpróbálja visszaszerezni azt.
A Kis Csoportos Játékrendszerek egyik erőssége, hogy nagyon könnyen tud alkalmazkodni az edző vagy az egyesület által felállított filozófiához / edzéscélhoz. Fontos azonban pontosan kiválasztanunk a játékrendszert és annak funkcióját amelyet alkalmazunk az edzésen, mindezt pedig összhangba hozni mind a különböző 1v1 mozdulatokkal, illetve Ball Masteryvel.
-
SCANNELÉS OKTATÁSA
-
BEFEJEZÉSEK OKTATÁSA
-
KOMBINATÍV GONDOLKODÁS ELŐSEGÍTÉSE
-
EDZÉSBE INTEGRÁLÁS
-
KOROSZTÁLYSPECIFIKUS MAGYARÁZAT
TARTALOM
Különös figyelmet szenteltünk a gyakorlatok és a mozdulatok lehető legérthetőbb bemutatására mindamellett, hogy a tematikai felépítést és a különböző hibázási lehetőségeket is olvasóink elé tártuk.
Mik a fókuszpontok egy kombinatív játék során? Milyen gyakorlatokat használjak? Hogyan képezhetem a játékosok döntéshozatali képességét? Hogyan illeszkedik mindez az edzéshez? Szakmai anyagunk minden kérdésre válaszol!

Ebookunkhoz kész edzésterveket is készítettünk, mely példaként segít a kollégáknak a gyakorlatba integrálni és elsajátítani mindazt a tudást melyet eddig olvastak könyvünkben, vagy akár az általunk nyújtottakat fel is használhatják módosítások nélkül is.
Az alábbi edzésterveket két kategóriába soroljuk. 5-5 edzéstervet készítettünk, amely egyrészt az Ismétlésszám Rondókat dolgozza fel, másrészt 5 Pressure Rondót.
Ezeket úgy dolgoztuk ki, hogy hozzá adtunk egy-egy edzéscélt és ahhoz rendeltük a megfelelő Ball Mastery feladatokat, bemutatva hogyan függ össze a Kis Csoportos Játékrendszer már egy edzésen belül is a készségfejlesztés edzésrészletével.

FIGYELEM!
Kézikönyveink nem fizikai termékek. Weboldalunkon keresztül érhetők és olvashatók el digitális formában.


Kis Csoportos Játékrendszerek Kézikönyv
30 000
A Kombinatív futball könyve
Érvényes 12 hónapra
Hogyan oktasd a "scannelést"?
Hány éves kortól lehet befejezéseket gyakoroltatni?
Passzok & átvételek oktatása
Rondók
10+ szisztematikusan felépített edzésterv!